Bemelegítés úszás előtt szárazon Edzés

Kropkó Péter
Kropkó Péter
2015/06/29
Bemelegítés úszás előtt szárazon
Hirdetés

Kropkó Péter triatlonista

Gyermekkorától rendszeresen sportolt, úszott, tornázott és középiskolás évei alatt vízilabdázott is. 1984-ben versenyzett először triatlonosként, Szolnokon, 1986-ban már Bécsben, egy nemzetközi versenyen állt rajthoz. 1988-ban első magyarként elindult a Hawaii Ironman viadalon is és ezutáns is rendszeresen sikerült magát kvalifikálnia. Összesen ötvenegy Ironman-viadalon indult, négyszer nyerte meg a japán Strongman-viadalt és kétszer a svájci Ironman-bajnokságot. Japánban szobrot is állítottak tiszteletére. 2005 októberében visszavonult a versenyzéstől. Jelenleg tanácsadóként dolgozik.

A szárazföldi bemelegítés célja, hogy amikor még hidegek a reggelek, illetve víz hőfoka nem megfelelő – Magyarországon általában május és szeptember tájékán –, szárazföldön melegítsük be hatékonyabban az izomzatot, amit esetlegesen a vízben nem is volna lehetséges.

Az is elképzelhető, hogy a vízben való bemelegítésnek fizikai akadályai vannak. Triatlonban elsősorban az úszóizmok helyzetbe hozása a legfontosabb, és ennek a jelentősége a kor előrehaladtával növekszik. Alapozásnál erősebb versenyektől távol a mélyebb erősebb nyújtás, versenyek közelében a könnyebb nyújtás javasolt.

A hidegnyújtás kockázatos, ezért óvatosan bánjunk vele pihenő napokon/heteken, de hasznos lehet, ha nem visszük túlzásba. 

A karizmok és az ízület bemozgatása

A gyakorlatok leírása a képekre kattintva.

Hirdetés